Zsofi-15(1)

Alkalmazott módszerek

AJÁNLÁSOK

Korábban nem gondoltam, hogy pályakezdőként elhelyezkedni ekkora kihívást jelent. Célom mindig a képesítés megszerzése volt, gondoltam a többi majd jön magától. Hidegzuhanyként ért, hogy ez a való életben nem pont így van. Tapasztalataim alapján rendkívül nehéz olyan munkahelyet találni ahol képesítésednek megfelelő munkát tudsz végezni, megbecsülnek, van fejlődési lehetőség, jól érzed magad a munkakörnyezetben és versenyképes jövedelmet biztosít. Nekem több hónap sikertelen keresés után jött Zsófi, aki ebben a reménytelennek tűnő helyzetben segítséget nyújtott. Egy beszélgetésünk alkalmával rávilágított azokra az alapvető hibákra, amiknek korrigálása után már nem is tűnt olyan lehetetlen feladatnak a megfelelő állás megtalálása. Sorra vettük mik az elvárásaim, mik azok amikben tudok kompromisszumot kötni és mik amikhez ragaszkodom. Készítettünk egy profi önéletrajzot, -így már nem a korábban álláskereső portál által generáltat használtam,- ami szintén nagy lendületet adott a megfelelő munkahely megtalálásában. Ezt követően modelleztünk egy interjút és felhívta figyelmemet azokra a hibákra, amik korábban gátolták az elhelyezkedésemet. Ez a ”felkészülési folyamat” olyan önbizalmat adott ami valószínű már a beszélgetésre megérkezve is látszott rajtam, és megnyerő volt a későbbi munkáltatóim számára. Zsófi színre lépését követően már újra nem tűnt olyan nehéznek a megfelelő munkahely megtalálása, amit az is igazol, hogy rövid időn belül sikerült elhelyezkednem, és mindmáig ott dolgozom. Segítségével megtaláltam azt a helyet ahova minden nap örömmel megyek be, nem tekintem munkának és rendkívül hasznosnak érzem amit csinálok. Ajánlom mindenkinek aki hasonló problémákkal küzd, mert nagyon megértő, közvetlen, segítőkész, ami gyorsan eredményre vezetett. Nagyon hálás vagyok neki! Sokszor eszembe jut, hogy nélküle lehet még mindig az álláshirdető portálokat böngészném vagy nagy kompromisszumot kellett volna kötnöm az elvárásaimhoz képest.

Nagyon hálás vagyok Zsófinak a rengeteg segítségért amit kaptam. Önéletrajz írás miatt kerestem meg. 7 éve voltam otthon a gyerekekkel és hiába van több szakmám gyakorlatom egyiken se volt,így elég nehéz helyzetben éreztem magam. Több videobeszelgetes után, nem kevés segítséggel elkészült az önéletrajzom, ami sikeresnek bizonyult, mert elkezdtek hivogatni. Kicsit több,mint 1 hónappal az első beszélgetésünk után találtam egy olyan munkát amit szerettem volna csinálni, olyan bérrel amit a keresés elején "megálmodtam". Bármikor kerestem,mindig minden kérdésemre készségesen válaszolt és segített. Nekem végül az interjú felkeszitesre nem volt szükségem,de biztos vagyok benne,hogy abban is profi!

Zsófival dolgozni rendkívül inspiráló és eredményes volt. Az önéletrajzom tartalmi összeállításában való segítsége, valamint az állásinterjúkra való felkészítése egyaránt hozzájárult a sikeremhez. Mindig figyelmesen és profi módon támogatott, segítve, hogy magabiztosabban álljak hozzá a karrierem következő lépéseihez. Nagyon hálás vagyok neki a közös munkáért, és bátran ajánlom mindenkinek, aki hasonló segítséget keres!

Remekül ötvözi a sok éves HR tapasztalatokat a modern kor diktálta követelményekkel. Legyen szó akár önéletrajz frissítésről, vagy komplexebb karrier tanácsadásról, biztosan pontos és naprakész információkkal fog szolgálni!

Energikus, motivált és rendkívül nyitott szakember, aki mindig megtalálja a hangot mindenkivel. Kiemelkedő kommunikációs készsége és lendülete inspiráló a környezetére.

Ha ingyenes konzultációt szeretnél, töltsd ki a lenti űrlapot és 48 órán belül keresni foglak az időponttal kapcsolatban.
Ha kérdésed van, érdeklődsz a lehetőségek felől, vagy szeretnéd felvenni velem a kapcsolatot, akkor írj, vagy hívj bátran, szívesen válaszolok a kérdéseidre.

E-mail

Telefon

Budapest III. ker. Óbuda
1035 Budapest, Berend u. 7,

Vass Medical orvosi magánrendelő
2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky út 143, 

Pest Belső Sziget Pszichológiai Központ
1076 Budapest Thököly út 26.

    Budapest III. ker. Óbuda

    1035 Budapest, Berend u. 7,

    Vass Medical orvosi magánrendelő

    2030 Érd, Bajcsy-Zsilinszky út 143, 

    Pest Belső Sziget Pszichológiai Központ

    1076 Budapest Thököly út 26.